ISTYU

Konklúzió: Kellemes őszies, enyhén párás időjárás, többségében látványos környezet, az évszakhoz képest átlagos minőségű, ifjabbaknak könnyed, korombeliek részére kínzással felérő útvonal. És mindenek felett: fantasztikus társaság (bár az eredményt lerontja, hogy én is ott voltam)! Résztvevők ABC rendben: CABkero, Istyu, Koller Andor, Solymi papa, avagy a négy nyugállományú muskétás. Merem remélni, hogy a társaság, különösen CABkero nem sértődik meg a korra vonatkozó jelzőért.

Hajnali ébresztés, gyors készülődés, irány Kelenföld. A reggeli utcán szokatlan jelenség lehettem, mivel minden szembejövő szemében meglepetéssel vegyes csodálkozást véltem felfedezni. Ki ez a fején villogó lámpást hordó matuzsálem, a cifra öltözékében, amint tovagördül lábhajtású ördögi találmányán? Ilyesmit olvastam ki a meglepett, de egyebekben kellemes külsejű kelenföldi vasúti bilétaárus hölgy tekintetéből is, miként arra kértem, segítsen egy vasutat ritkán használó embertársán. A peronon már várt rám, vagy inkább a vonatra három elszánt biciklis külsejű alak. Gyors ismerkedés a még sosem látott CABkero kollégával, akiről hamarost kiderült, hogy messziről sem súrolja a “Vének Tanácsa” alsó korhatárát. De azért egyhangú szavazással magunkhoz öregítettük, amit egyedül ő bánhatott a későbbiek során.

A vonatozás a szokásos meghitt takarmányozással és anekdotázással telt. Veszprémben minden szabályt felrúgva szálltunk át a zirci Bz-re, ahol kellemes melegben tölthettük a felkészülés utolsó perceit. Zirc főpályaudvara minden különösebb megrázkódtatás nélkül viselte megjelenésünket. Tankolás és az elmaradhatatlan molyolást követően bevetettük magunkat a mező sűrűjébe. Gyakorlatilag azonnal eltévedtünk, mivel rossz úton indultunk. Némi patakugrálás és szántóföld kerülés után megleltük a helyes utat. A helyes csak az irányra igaz, mivel küllőig merültünk a sárban, amit a hajnali munkakezdés előnyeit szem előtt tartó illegális fakitermelő brigád muzeális értékű Csepel teherautójának köszönhettünk. A síneken átkelés után végre jobbra fordult az út minősége, de nem értek véget megpróbáltatásaink. A Cuha patak turisták által kevéssé látogatott gázlóin az átkeléshez akrobata mutatványra is szükség volt.

Porva-Csesznek a Bakony kedves kis vasúti megállója, ebben mindannyian egyetértettünk. Még ilyenkor is, mikor a természet már aludni készül. Aki járt erre az tudja, itt kezdődik az ország egyik legszebb turista útja. Menet közben dagadó kebellel zsebeltem be cimboráim elismeréseit, sikerült egy kellemes helyre kalauzolnom a társaságot. Nincs tehetségem, hogy leírjam a vidék szépségét, ezért meg sem kísérlem azt. Csak egy apró észrevételt tennék, mely hasznodra lehet nyájas olvasó. Ha erre jársz, kérlek, tartsd tiszteletben a természetet, hidd el ő az erősebb, és soha ne próbálj meg átkelni a híd alatti dagonyán! Használd inkább a betonozott koszorút! A gázlókon átvágni nem nagy kunszt, de légy észnél, néhol van benne csalóka is.

Vinye előtt szegény Solymi papát utolérte a végzete, ezen csak aktív molyolással sikerült úrrá lennie. Bőséges szutyakkal felvértezetten tértünk be a menedéket és finom itókát nyújtó Pokol csárdába. A helyiség tisztaságának sikeres amortizálását követően rövid aszfaltos szakasz után ismét bevettük magunkat a rengetegbe. Rövid ámde eredményes tájékozódást követően kijelöltem a helytelen irányt. Így sikeresen felmásztunk a Keselő hegy tetejére. A baj csak akkor kezdett körvonalazódni mikor se szó, se beszéd elfogyott az addig jó minőségűnek nevezhető murvás út. Némi tanácstalanságot követően rátaláltunk a nap második kellemes szakszára. Érintetlen erdei csapás, mely évek óta nem látott járművet, arasznyi mély avarral borítva. Elszórtan karvastagságú ágak kusza összevisszaságban, ezek tették változatossá a felhőtlennek ígérkező száguldást. Leérve megállapítottuk, hogy ez bizony kellemes kis lejtő volt, megérte érte felmászni a hegyre. Megint elő a térképet, most merre tovább? 3:1 arányban eldöntöttük, hogy ma konzekvensen rossz irányba megyünk. A bal oldali irány kellemes dagonyázásba torkollott. Kikerülhetetlen és álnok módon mély pocsolyák hada húzta keresztül a folyamatos haladásról szőtt álmainkat.

A déli harangszó hallatán bizakodni kezdtünk, hogy ez mégsem egy végtelen norvég erdő. Hamarosan feltűnt a harangozás eredője egy templomtorony alakjában. A faluba érve egy kútnál sikeresen túltettük magunkat egy ingyenes alvázmosáson, igaz nem járt érte egyetlen smart pont sem. Egy arra járó helybéli felhomályosított, hogy Porván vagyunk. Elmagyarázta, hogy a falu lényegében egyetlen utcáján haladva merre menjünk tovább. Szegény pára most sem érti, miért találkozott velünk még két alkalommal, amint vadul szeljük át a falut kitartóan követve az általa megadott irány ellenkezőjét. Végül csak eljutottunk a hőn áhított ménesjáráspusztai elágazáshoz. Innen már csak a hülye tévedhet el, gondolná a szakavatott túravezető. Hiszen ez már ismerős terep, másrészt a gyengébbek kedvéért az aszfalton még mindig jól látszik még a Gázló TT útmutató jelzése.

Miután a társaság gyomra is megkondult, ezért gyors döntés született egy sürgős bakonybéli ebédről. Ebbéli szándékunktól csak egy elnézett kereszteződés téríthetett el. A felismerést követően Andor azonnali hatállyal heveny táplálkozásba kezdett, megtagadva minden továbbhaladásra ösztökélő kísérletet. Így aztán a kellemes napsütés közepette, az aranyló erdei út mentén némi fűrészgépi zenekísérettel sebbel-lobbal berendeztük tápanyag vételezésre alkalmas állomásunkat. Rövidebben szólva, leültünk az árokpartra, zabálni. A materiális örömöket követően eldöntöttük, hogy desszert gyanánt felkeressük a karnyújtásnál alig távolabb lévő kőrishegyi túrógombócot. Monoton aszfaltos emelkedő után meg is hódítottuk a környék legmagasabb (709 m) pontján épült kilátót. A panoráma élvezetéből mit sem vont le az enyhe felhőréteg, így magasztos pillanat volt felismerni eddigi utunk által már érintett falvakat.

A bámészkodás után sarkköri utazókat is megszégyenítő öltözés következett, majd elindultunk utunk leghosszabb és minden bizonnyal legfinomabb lejtőzésének. Eleinte aszfaltos, később murvás szerpentinen eresztettük neki a gyeplőt. Számomra csodás érzés volt végigmenni a nyáron ellenkező irányból megmászott Rézbükki úton. Menet közben találkoztunk néhány felfelé kínlódó bringással, akik látható irigységgel szemlélték száguldásunkat. A kitartó repesztés a Gerence völgyi aszfaltosra érve ért véget. A nyáron oly megkapó és kedélyes hangulatú patak völgye most kissé fakónak tűnt. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az idő előrehaladt voltára tekintettel már nem vehettük célba az eredetileg felkeresni szándékolt királykapui szerpentint. Sebaj, majd legközelebb, menjünk inkább kajálni valami meleget. Irány Bakonybél. A falu templomának közelében található kocsmák egyike sem rendezkedett be kiéhezett őrült bringások táplálására, ezért kizárólag folyékony anyaggal szolgáltak. A szomszédos szatócsbolt rendelkezett jelentősebb sütemény készlettel, azért ebből rendesebb mennyiséget sikerült fogyasztanunk.

Nekiveselkedtünk a Hajagok leküzdésének. Szegény CABkero már nagyon unhatta, hogy monoton várakozással kellett töltenie a mászások közti időt. De hát ez a következménye, ha valaki meggondolatlanul választ magának játszótársakat. Azért szép lassan csak felszenvedtük magunkat a tetőre, ahol a fák közül előmászó Hold látványa kötötte le figyelmünket. Csendesen megemlékeztünk az ország többi pontján telehódazós sorstársunkról. Augusztin tanyát már a teljes sötétség leple alatt értük el, némi elemlámpás megszakításokkal. Nappali eredményeink ismeretében nem tűnt egyszerű feladatnak megtalálni a helyes utat. Mégsem sikerült eltévedni, így egy izgalmas ereszkedést és sárba dőlést követően beértünk Hárskútra. Itt a szokásos cihelődés következett a márkói nagylejtőre felkészülés jegyében. A hidegre forduló idő és a sötétség kellő bátorítást jelentett egy új max speed eléréséhez (ld. fent). Márkó határában röviden eltöprengtünk a követhető útvonalak választékán. Végül a biztonságosnak tűnő, ámde bringával tiltott 8-as út mellett döntöttünk. Szerencsénkre alig néhány százan akartak csupán halálra gázolni, így kisebb-nagyobb dudálások, anyázások és betontömb kikerülések közepette értük el Veszprém városát.

Többszöri hamvába dőlt kísérletezés után végül sikerült meglelnünk azt az egy vendéglátó egységet, ahol vendégnek érezhettük magunkat, miközben bringáinkról sem kellett vigyázó szemünket levennünk. A kiadós babgulyás és sör kombinációja visszaadta lelki és testi erőnket, hogy felkeressük a vasútállomást. A vonaton Andor határozott fellépését követően üressé ált kerós kocsi melegében értük el hajnali kiinduló pontunkat. Innen már csak Solymi papának szurkoltunk, hogy elérje a Keletiből induló vonatát. SIKERÜLT!