Szombat hajnalban mintegy 80 - 100 fős mezőny gyűlt össze a siófoki víztorony tövében felállított rajtnál. Itt kissé szokatlan, inkább az autósportban honos gépátvétellel és felelősség nyilatkozat aláírással kezdődött a reggel. A rendező ezzel igyekezett fedezékbe vonulni egy esetleges felelősségre vonás elől. Ezt, szívélyesnek korántsem nevezhető hangvétellel igyekezett tetézni, mellyel elnyerte társaságunk antipátiáját. Némi huzavona, instrukció és nevelő célzatú intelem után végre nekivághattunk a távnak. A rendezők mindent elkövetettek, hogy egyben tartsák a mezőnyt, ami igen kemény feladatnak bizonyult a társaság sokszínűsége miatt. Az elején többen is megpróbálkoztak szökéssel, melyet a rendezők kategorikusan leszereltek. A mérsékelt tempó és a hajcsár stílus egyre idegesebbé tette a hangulatot. R0fikével és Andorral hármasban némi cselhez folyamodtunk, jó gyerekhez méltón engedélyt kértünk a távozáshoz, és a bólintást követően megléptünk a pakktól.

Egy kis bemelegítő tempóval tekertünk Fűzfőig, ahol egy büfében leültünk kávézni, falatozni. Csatlakozott hozzánk egy várpalotai kolléga, aki itt próbált a túrához kapcsolódni. Jó ideje cseverésztünk már, amikor szép libasorban feltűnt ismét a mezőny. Haladéktalanul beálltunk a sor végére, majd szép csendesen átrágtuk magunkat a csapaton, menetközben magunkhoz édesgetve topikos barátainkat. Almádi magasságában járhattunk, amikor másodszor is faképnél hagytuk a gúzsba kötött mezőnyt. Néhány szemfüles “idegen” kihasználta a kívánkozó alkalmat és rácsatlakozott menekülő vonatunkra. Füreden vasvizes forráslátogatás, tápolás és pihenés következett az egyre szürkébb felhők társaságában. A derékhad megérkezése előtt kereket oldottunk (a szó szoros értelemben is) és folytattuk utunkat. Tihany környékén járhattunk, amikor szép csendesen eleredt az eső. Andor időközben bekapott egy defit, amit közös munkával hárítottunk el. Az eső egyre kitartóbban próbált eltéríteni tókerülő terveinktől, hovatovább tóvá változtatva a bringa utat.

Valahol Szepezd környékén, immár csuromvizesen, egy kisvendéglő következett szárítkozás és egy masszívabb ebédelés ürügyén. A desszert magasságában befutott Messi, Resuah és Pinye topiktárs, akik ugyancsak ráunták a spártai szigorúságra. Didergősen, de belső erőtől duzzadó akarattal folytattuk Badacsonyig, ahol a jelentősen megcsappant derékhad táborozott éppen. Néhány fotó és némi pogácsa után folytattuk az egyre erősödő pofaszél elleni küzdelmet. Időközben az eső is továbbállt, így maradéktalanul élvezhettük az északi part új bringaútját. Keszthely forró teával és modortalan büféssel szórakoztatatta csapatunkat, ahonnan Dél felé kanyarodva erősen bizakodtunk a hátszélben, de csak mérsékelt eredmény kísérte fohászunkat. Sültkolbászos emlékeink felidézése közepette Fonyód határában szusszantunk egy csöppet és mintegy 32 méter múlva ismét leültünk sültkolbászt falni. Falatozásunk közben elvágtatott mellettünk a töppedt főmezőny. Duzzadó pocakkal és elszánt akarattal eredtünk a nyomukba. Kis kitérő és Solymi hatalmas fékezését követő bukása tarkította üldöző hadmozdulatainkat. Szemes környékén siker koronázta törekvéseinket, kicsapongó léha mivoltunkat feladva megtértünk a derékhadhoz. Végül a rendezőkkel együtt összesen 24-en futottunk be a siófoki célba, ahol hangos éljenzés és taps övezte érkezésünket. Kissé fáradtan de remek hangulatban konstatáltuk: EZT IS MEGCSINÁLTUK!

B-200]
Megkerültük a Balatont. Nahát. Mer' azér' mentünk. :-)
Tényeket sorolnék: átlagon felüli kiváló topikos társaságnak sikerült összegyűlnie Siófokon Pappnénál (ezúton is köszönet Évikének), ahol családias hangulatban kezdtük meg honfoglalásunkat. Már pénteken! R0fike, Resuah, Koller Andor, Istyu és kedves neje, Solymi és Csiga papákok valamint Friczy és Friczyné, Pinye kartács és jómagam alkottuk a kemény magot.
Este a kertben ismerkedés és tésztavacsora szolgátatta a jókedv alapjait. :-)
Az időjárás nem kecsegetetett sok jóval. Esővel annál is inkább. Én jól nem hittem a szememnek és a fülemnek, így sárvédő nélkül indultam el természetesen szomnbaton, hajnali 6-kor a siófoki víztoronyhoz. Gyűlekező, regisztráció, közben megsmertük bátyót is. 6,30-kor elrajtolt a mezőny. Kerékpárosból volt oútis, montis, jobbak, rosszabbak. Negatívum, hogy engedtek résztvevőket elindulni sisak nélkül!
Az első 30 km a csendes 15 km/h jegyében telt. Így a papákok el is húztak incl. R0fike előre, mi pedig maradtunk a kígyózó és lassan araszoló sorban. A 30. km után eljött amire nem vártunk: az eső. Előbb csak finoman, majd dézsából kifelé öntött formájában. Szép magyar kifejezéssel élve: sz*rrá áztunk. Szerencsére nem volt hideg.
X+N km után Resuahhal csatlakoztunk a Papákokhoz és innetől a mezőnytől külön mentünk, bár azonos útvonalon. Kb az első 100 km után azonban elállt az eső, így elkezdtünk száradni. És fáradni.
A déli parton eseménytelenül teltek a kilométerek, némi sült kolbász-evészettel és sörivással fűszerezve. A remek hangulat azonban végig megmaradt, minden fáradtság ellenére.
Részemről az utolsó 30 km volt a legnehezebb lelkileg, de hála Resuahnak és Pinye kartársnak és R0fikének - igyekeztek a fiúk tartani bennem a lelket, na meg egymásban is. Siófok előtt kb. 25-30 km-rel befogtuk a mezőnyt egy nagy hajrával, onnan már együtt gurultunk a célig.
Beértünk Siófokra a víztornyhoz, ahol örö e bódottá, kaptunk nyereményt is! A topikból én azért kaptam, mert összesen ketten teljesítettük lányok a távot, Istyu pedig mert ő a legtapasztaltabb korú bringás.
A mezőnyből a nagy eső miatt Zánkánál nagyon sokan lemorzsolódtak, feladták, így nem tudom hányan érhettünk be (ha jól olvasom a papák beszámolóját, akkor 25-30 fő).

Táv: 207 km
Idő: 10 óra vmennyi nálam
AVS: 21,1 km/h
MXS: 49,0 km/h
AVG: 140 bpm
Max: 186 bpm

Pozitívumok:
Az ellátás kiváló: pizzaszeletek, pogácsa, banán, üdítők, víz a kísérőbuszból, gyönyörű tájak
Negatívumok:
a kísérők stílusa (pontosabban egy kísérőjé), és az eső - de erről senki nem tehet.

Dícséret Messinek, aki a papákhoz csatlakozva, azok tradícionális szokásait (sörözés - sültkolbászolás - gulyáslevesezés - palacsintázás - teázás - miegyéb :o) zokszó nélkül tűrte, és az ebből eredő, kb. 3 órányi lemaradás behozására elrendelt pörgetősebb szakaszokon helytállt. Nem kis dolog volt tőle, amikor (már 150 km tekerés után) megpillantottuk az előttünk poroszkáló "fősereg" körvonalait, 30 km/h feletti hajrákat nyomott. Montival, és nem virsligumikkal! Van akarat ebben a csajban!

B~200 by Pinye.
üdv mindenkinek!
gratula a B200 ázott hadának, különösen a KT 2.0 tagjainak. :-)) köszönök mindennemű segítséget, legyen az Resuah számtalan bevárása, Röfike banáninjekciója vagy akár Csiga Papa (ez a név megtévesztés! :-)) foton hajtása. sajna az nem derült ki milyen a műzlivel lefolytott sültkolbász. :-))
a papák nem piskóták, és hát a mi lányunk.. én még nem láttam hölgyet ennyit (1 szezonba se), és ilyen lelkesen tekerni. messi uccsó 20-30 km-ét(?) a 30 km/h fölötti tempózások jellemezték. és előtte sem ült a babérjain!
nagyon jól éreztem magam (szellemileg! testileg meg hagyjuk... de már tudok járni). remélem még részese lehetek ilyen illusztris társaságnak vhol, vmikor..
"jubiliumi" nap volt részemről is, hiszen pontban du 3-kor, a vonyarcvashegyi strand bejáratánál átléptem idei 1000. km-emet.
hazafelé megálltam a kolbászosnál, és lefotóztam a vasuti átjárót (ahol megálltunk) és a büfét (ahol szintén megálltunk :-)) és a kettő közti 28,1 m-es utat. ráfért a két pihenő egy kockára! :-))
hajrá topik! és thx!
banánt vki?

A nagy nap hajnalán nehezen ment a felkelés és a készülődés, de sikerült a víztoronyhoz érnünk a meghirdetett 6.00-ás indulásra. Szerencsénkre még kígyózó nevezési sor fogadott, tehát nem késtünk le semmiről. Mialatt várakoztunk, a “legszimpatikusabb” főrendező levizsgáztatta a topikcsapat drótszamarait, és természetesen mindenkihez volt valami rossz szava. Nekem a fékekbe kötött bele, miután kétszer meghúzta, hogy “ezt be kellett volna állítani”, talán a hajnali időpont és a jó kapcsolat reményében finoman utaltam rá, hogy akkor talán mégiscsak adja áldását arra, hogy elindulhassak, mert a fék igen is jó. Nevezések után a műszaki vizsgán már megtapasztalt hangú eligazítás következett, aztán végre 6.30-kor elindultunk.

Biztos nehéz kb. 90 teljesen különböző stílusú és edzettségi szintű kerékpárost egyszerre felvezetni, de hamar szétszakadt a mezőny (ettől kedvenc rendezőnk megint csak nem lett kedvesebb), szidták azt a pár renitenst, akik már az elején meglógtak (Istyu, Andor, R0fike :-)), és megkértek mindenkit, hogy a mezőny egyben tartása érdekében a lejtőkön menjünk a leglassabban! :-| Balatonfűzfőn volt az első igazi megállás, etetés, itatás, bokorlátogatás. Balatonalmádiban újra összeállt a topikcsapat egy rövid időre, majd Andor felhívására egy kiugrási kísérlet vette kezdetét, amit valahogy mi messivel és Pinyével félreértettünk, így a papák megléptek, mi fiatalok meg maradtunk a mezőnyben. Később már láttuk, vesztünkre.

A balatonfüredi pihenő előtt a füredi bringásúton történt egy apró malőr. Az oszlopokkal tarkított úton rendre kiabálással figyelmeztettük a hátrébb tekerőket a veszélyre. Ezt én úgy tettem meg, hogy kiáltottam: “Oszlop”, kikerültem, majd aki jól végezte dolgát szét- illetve hátranéztem, erre tompa csattanással 20 km/h-ról megállított egy másik oszlop. Szerencsére nem történt baj, csak az első fékkar alu házát kellett kicsit visszafeszegetni 1-2 mm-t. A füredi megállónál mindenki beöltözött esőruhába, mert rákezdett a fránya.

A zánkai megállóig tartó részen elfogyott a cérnánk messivel és Pinyével, a borzasztó szaggatott, értelmetlen megállások, indokolatlanul lassú tempó miatt, így rövid frissítés után a rendezőknél regisztrálva szándékunkat a még mindig szakadó esőben a papák után eredtünk.

Egy balatonszepezdi vendéglőben újra egyesült a topikcsapat, ahol száradási kísérlettel egybekötött frissítő pihenést tartottunk. Egy vendéglőbe lépő ember közben megkérdezte, hogy hova megyünk. “Siófokra” (arcán szánalmas, de őszinte mosoly). “Arra?” Kérdezte keletre mutatva. “Nem, arra!” válaszoltuk kollektíven, mire emberünk jóízű hahotázásban kitörve továbbállt. Közben a Balaton Rádió adásából értesültünk arról, hogy a mezőny megelőzött minket, így lassan, a csurom víz ruhákat kelletlenül magunkra véve tovább álltunk.

Keszthelyi pihenővel jó tempóban egymást bíztatva érkeztünk meg Fonyód határába, ahol megbeszéltük, hogy igénybe vesszük majd a fonyódi kikötő sültkolbász részlegének szolgáltatásait, majd lelkesen nyeregbe pattanva tekertünk 20 métert, ahol Andor közbenjárására kiderült, hogy kiváló sültkolbász lelőhelyre bukkantak a kiéhezett papák, így újabb frissítés következett. Ezalatt a mezőny két részletben “elhúzott” mellettünk. A papák nagy megelégedésére a sülkolbászok jól sikerültek, így elindultunk a végső szakaszra.

Fonyód után a topikcsapat kettészakadt, hátul maradtunk a már kicsit fájós térdű R0fikével, a fejben elfáradni látszó messivel, a banánpusztító Pinyével, és a fitt és üde Csiga papával. Minden lehetséges szóbeli bíztatást felhasználva, “sérültjeinkbe” új erőt öntve befogtuk a mezőnyt, ahonnan viszont hiányzott Andor, Istyu és Solymi. Kis idő múlva persze Ők is megérkeztek, de azóta sem sikerült megfejteni, hogy hogyan és mikor kerültek mögénk és a mezőny mögé. Innen, Földvártól már a 24 fős mindenre elszánt csapat már együtt, jó tempóban érkezett meg sötétedés után a siófoki víztoronyhoz, ahol a hozzátartozók, nézelődők elismerő tapsolása és gratulációi után topikcsapatunk 2 díjat is bezsebelt, a (némi huzavona után elismert) 2 női teljesítő közül az egyik messi volt (Hajrá messi!), és a legidősebb teljesítő díja is “családban” maradt (Hajrá Istyu!). Ezután még közösen megszavaztuk magunknak a legjobb csapat díját is! :-)

Az after parti egy jó nagy össznépi hazaindulásból állt, csak messi, Pinye, meg én értük meg a vasárnapi topikreggelit. Remélem, mindenki pihent egy jó nagyot, velünk együtt, és már el is múltak az esetleg fájdalmak.

Természetesen az említetteken kívül és nem utolsó sorban gratula bátyó, Friczy és Friczyné topiktársaknak is a teljesítéshez.

 

BÁTYÓ

Bár már lerágott csont, de azért még egyszer:
B200
Előző este -helybéliként- kimászkáltam a vasútállomásra, hogy az esetlegesen vonattal érkező topikos kerekeseket útba igazítsam a szálláshelyre. Egyedül Friczy és kedves neje érkezett vonattal, így őket kalauzoltam el.
Másnap hajnalban csatlakoztam a néphez, akik fejükbe vették, hogy Siófokról elbicikliznek Siófokra. Hát nem baromság ezért a 10 méterért 1 napot kínlódni?
A bicikli műszaki-átvizsgálás elhúzódása miatt (mivel eléggé sokan megjelentek) csak fél órás késéssel indultunk.
Erre sajnos szükség volt (bár más stílusban kellett volna a főszervezőnek megnyilatkoznia), mert volt, aki szakadt fék-bowdennel, 0-ra kopott gumival jelent meg. A szervezőknek meg felelősséget kellett vállalni.
Szóval elindultunk.
Mivel meglehetősen heterogén kerekes állomány gyűlt össze, így figyelembe kellett venni a lassabbakat is, akik esetleg egy Tihany-kört vállaltak be, ezért a szervezők megpróbálták összetartani a társulatot. Volt, aki ezt zokon vette, pedig ez a túra erről szólt.
Az akarattyai emelkedőt egy vargabetűvel kikerültük, átmenve a MÁV üdülőn.
Gyakorlatilag Füredig eseménytelenül (néhány defekttel, amit a szerviz kocsi elhárított) telt az út. Én a mezőny végén tekeregtem, mivel néhány leányzót rábeszéltem a Tihany-körre, és kötelességemnek tartottam tartani bennük a lelket. Közben azért ismerkedtem a topikosokkal is (már amíg el nem húztak előre).
Füreden aztán elkezdett csöpögni, majd esni. Én komótosan felöltözködtem (esősapka, esőkabát, esőnadrág, kamásli), ami sokak arcára mosoly fakasztott. Kicsivel később ez rájuk fagyott, mivel az esővel együtt a hideg is megjött. Volt, aki az előző napi 25 fokra készülődött (rövidnadrág, rövid ujjú póló, esőköpeny nélkül). Rajtam a klíma dzseki is elfért, így csodáltam, hogy ők hogyan bírják. Hát nem bírták. Zánkán már megtelt a busz vacogó, átázott emberekkel. Onnantól kezdve ők városnéző turistáskodtak, bámultak ki az ablakon és nem értették, hogy az a sok hibbant biciklis mit keres az esőben. Itt gondolkodtam, hogy én is messiékkel megyek előre, de végül maradtam a tömeggel.
Badacsonyban többen áthajóztak Fonyódra és néhányan még beszálltak a másik buszba. Pedig akkor már alig csöpögött.
Itt történt a pofátlanság legnagyobb megnyilvánulása is.
A nagypofájú főszervező a buszból elővett egy kemping gázfőzőt, és szépen kényelmesen nekiállt tésztát főzni magának. Amíg meg nem főtt és meg nem ette, addig természetesen nem lehetett indulni. Azért egy kis minimális empátiát bele kellene verni a srácba.
Pedig volt jó ellátás: pogácsa, pizza, banán, gyümölcslevek, üdítők.
Innentől kezdve én megpróbáltam úgy haladni, hogy ne kelljen fékeznem. Nem energiatakarékosság miatt, hanem azért, mert egyszerűen abba az esős trutyiban elfogyott mind a 4 fékpofám. Mint kiderült, nem csak nekem. Majdnem mindenki így járt.
Keszthelyen még néhányan feladták és beszuszakolták magukat és gépüket valamelyik buszba. Aztán elhangzott, hogy most már a "selejt" kiesett, lehet nagyobb tempót menni, tehát olyan 25-ös átlagot kellene nyomni. Ez nagyon csúnyán hangzott az érzékeny lelkemnek, ezért úgy döntöttünk 6-an, hogy előre menekülünk, amíg pihengetnek, aztán majd utolérnek.
Mentünk a saját tempónkban, míg egyszer csak jött egy telefon, hogy egyikünk 3 haverja csatlakozna hozzánk, akik éppen a lellei mekkdonácnál vannak. Megálltunk, hogy megvárjuk őket. Már éppen azon morfondíroztunk, hogy milyen trehányak a szervezők, hogy elhagynak embereket, amikor pár perc múlva befutott a majdnem teljes megmaradt mezőny. Néhány km-en belül a sültkolbászos papákok is utolértek, így a teljes mezőny együtt haladt.
Aztán eljött az utolsó emelkedő. Én rutinos öreg (és gyenge) rókaként azonnal az emelkedő kihagyása mellett döntöttem, és elkanyarodtam a mezőnytől. Bár az az emelkedő nem olyan vészes, rövid, de kemény, azonban 180 km után már nem egészséges. Mint kiderült nekem lett igazam. Én 20-as tempóban mentem, de az emelkedőn megzakkant csapat nem ért utol.
Siófok előtt beértem egy srácot, aki meglehetősen kivolt már, és az utat sem tudta. Ő is előre menekült, kihagyva a lellei pihenőt. Innen együtt gurultunk a cél felé. Természetesen minden TV kamera (mert hát az is volt a helyi TV jóvoltából) ránk irányult, mint vezetőkre.
A cél előtt 100 m-re bevártuk a csapatot, és együtt gurultunk be. Meghökkentő volt, hogy milyen sokan kijöttek és megtapsoltak, megéljeneztek bennünket. Nagyon jól esett. Még olyanok is eljöttek biciklivel, akik korábban kiszálltak.
A legfiatalabb B200 teljesítő immár 13,5 éves lett tavalyhoz képest. Tavaly a főszervező akarta folyamatosan átküldeni komppal vagy hajóval a túlpartra. Most apuci jött elé, hogy betuszkolja az autóba, hiszen olyan esős hidegben nem lehet tekerni. Próbálkozott, végül feladta, egy halom ruhát ráhúzott a srácra és elengedte a csapattal.

Végkövetkeztetés:
Én is tartottam attól, hogy az északi parton a bicikliúton nem igen lehet normálisan körbetekerni a tavat. Be kell vallanom, tévedtem. Problémamentesen lehetett haladni. És közben még nézelődni való is volt (pl. a bicikliút, mit keresztben egy szögesdrótos kerítés zárt le).
Amikor arról olvastam, hogy milyen szar lesz ez a B200, hogy nem lehet bolyozni, és 40-el menni, hanem lassan, 20-as tempóban a bicikli utakon kell leküzdeni a távot, mindjárt eszembe ötlött egy hasonlat.
A 40-es tempós bolyozós körbetekerés nekem valahogy úgy tűnik, mint a japán turisták, akik kipipálják, hogy London OK, Párizs OK, Róma OK. Ott voltak, de semmit sem láttak, csak átrohantak rajta.

Bocs, hogy hosszú voltam.