Hat óra 10 körül futottam be, ( a vonat 06 13-kor indult, fő a pontosság) a papa-csapat már ott toporgott a vonatra várva abban a biztos tudatban, hogy LászlóJános már lefoglalta az ülőhelyeket.

Veszprémben Istyu48 egyből az élre állt , elkezdte diktálni a tempót. Ez nagyon rosszul esett, máris tetemes hátrányt szenvedtem a papákkal szemben. (ez az egész túrán így volt)

A Zeneiskolához nem mentünk le, egyből megkezdtük a pályabejárást a főűtról jobbra kanyarodva. Lackó-forrásnál elvégeztük a víz-háztartás karbantartását, majd ruházkodás után folytattuk az utat.

Az első nagyobb domb tetején kerítéssel elkerítve üldögélt békésen néhány impozáns kinézetű szürke, nagytestű, nagy szarvú élőlény, felmerült a kérdés: a kerítés melyik oldalán vannak a nagyobb marhák!

Tápolás, ivászat után nekiláttunk a híres-hírhedt herendi emelkedőnek. A papák itt ismét keményen elhúztak. Még hozzájuk kell öregednem, hogy tudjam tartani a tempójukat.

A GÁZLÓ Manka által nevezetessé tett 3. ellenőrzőpontjánál (ahol behűtött sörrel várta a megfáradt gázlóst) ismét rövid szünetet tartottunk, majd rendezve sorainkat, száguldottunk tovább. Lent a völgyben találkoztunk az első sártengerrel, azonban ki lehetett kerülni. A vadászház utáni erdőszakasz talaja nagyon laza volt, de az avar miatt nem sározódtunk össze.
Mindenfelé komoly fakitermelés megy, ezért a Királykapu felé vezető erdei út mély traktornyomokkal van díszítve. Innen kiérve jött a kellemes száguldás az aszfalton, majd egy kis mászás Királykapuig.

Ekkor már 11 óra 15 perc volt, így itt ebédszünetet tartunk. Számomra kezdett világossá válni hogy az én tempóm nem lesz elegendő a 130-as táv időbeni leküzdésére ( 19 30-ra a pályaudvarra kell érni a vonat miatt), így felmerült a kérdés, menjünk csak a 90-es távon?

A kellemes száguldozás az erdőgazdasági úton (vigyázat, fakitermelés, rengeteg törmelék , vízmosás, egyéb akadály )után a Bakonybél feletti országútra kiérve tanakodtak a papák, hogy merre. Én nagy bátran megállás nélkül balra fordultam. Hiába, nem ismertem még a Kőrishegyre vezető utat, eddig csak autóval jártam ott. Azt tudtam, hogy magas.

Nos, az a mászás, hááááát..... sok sok km kell még, meg vagy 20kg-t leadni, hogy valamelyest menjen. 400m szintemelkedés után teljesen elfogyott a szusz, 28/30-as áttétel ellenére leszálltam és toltam a bringát. Az idő meg vészesen fogyott.

Az azsfaltra érve újabb tanácskozás, hogy felmenjünk e a tetőre. Kb. fele-fele arányban oszlottak a vélemények. A javaslatomra, hogy a fürgelábúak induljanak el, én meg vánszorgok utánuk és visszafelé jövet csatlakozom a csapathoz, elfogadásra talált. Valamilyen csoda folytán mégis felértem a radarállomás bejáratáig.
A kilátóhoz már nem próbálkoztam felmenni, inkább pihenni próbáltam.

Egy kellemes kis étteremben (marhapörkölt galuskával, savanyúsággal) próbáltuk pótolni az eddig is tetemes energiaveszteséget.
Az étkezés után lemerevedett izmok óvatos átmozgatása után nekivágtunk a Cuha patak völgyének. Sokat hallottam kocsi, Messi és mások elmeséléséből a túra ezen szakaszáról, azonban a látvány felülmúlta a beszámolókat és fotókat. Annyit tudok csak mondani róla: gyönyörű. A környezet feledtette az eddigi fáradtságot.

Terv szerint Porva-Csesznek-nél vonatra akartunk szállni. Fotózás után azonban úgy véltem, megy ez nekem, javasoltam, menjünk le Zirc-re. A papákat nem kellett győzködni, egyből nyeregbe pattantunk, pedig Istyunak a pulzusa igencsak megugrott a fotós lánykával való gépcserebere alkalmával.

Nos, ez az ötlet nem volt a legjobb. Innen a patak mellett futó út már korántsem volt gondozottnak mondható. Hepe-hupás, göröngyös, mély keréknyomokkal szabdalt szakasz következett. Több alkalommal csak kidőlt fákon, összerakott köveken tudtunk átkelni a patakon a mély gázlók miatt.

Egy hídra érve tekintgettünk visszafelé (magaslati pont) hogy LászlóJános hol marad ilyen sokáig. Kezdtünk izgulni. Térerő hiányában a telefonok használhatatlanok voltak. Elindultunk Istyuval visszafelé. Szerencsénk volt, egy láncszakadáson kivül nem történ más, azonban félig hiányos szerszámok miatt János nem tudta orvosolni a hibát.

Abban bízva, hogy Zircen vonatra szállunk, mozgósítottam utolsó energiacellácskáimat.
A papák azonban az állomásnál Veszprém felé fordultak, ekkor már tudtam, gond van. Igaz, csak 20km volt hátra, de 100km és a Körishegy megmászása után ez nem egyszerű. Miután kiderült, hogy egy kisebb emelkedő kivételével majdnem végig leejtő van, kicsit felvidulva indultam tovább. Istyu és LászlóJános beálltak elém, és nagyon figyelve, hogy szélárnyékukba maradjak, szabályozták a tempót. Egy darabig jól ment, azonban éreztem, kezd hányingerem lenni. Csiga-Papa adott szöllőcukrot, ezek elszopogatása adott még némi energiát. Szerencsére tényleg leejtő következett, nem is akármilyen: 62,4km/h lett a csúcssebesség. A 20km-ből kb. 10-et 45-55km/h- sebességgel sikerült teljesíteni.

A jegyvásárlás, mosakodás, a krimó forgalmának fellendítése után szálltunk vonatra, ahol kellemes beszélgetéseel, szundikálással telt az idő Kelenföldig.

Bár R0fike már elkövetett egy pöpec kis beszámolót, a mottó okán kikívánkozik néhány apróság belőlem is. Ezek szerint nem úsztok meg engem sem.

Azért is szeretem nagyon a Gázlót, mert számomra ideális a terhelés szempontjából. Az első néhány kilométer segít a bemelegedésben. Ezúttal is Bánd környékén kezdtem igazán jól érezni magam (hülyeséget beszélek, hiszen már péntek este eufórikus állapotba kerültem). Herendig úgyszólván eseménytelenül faltuk a kilométereket, jókorákat szippantva a bódítóan tiszta levegőből. A Porcelán Múzeum megtekintése helyett heveny vásárlási láz tört ki a társaságon, jelentősen csökkentve az áruda víz és érett banánkészletét. Egy helybéli bringás srác - aki büszkén feszített Bükk Maratonos pólójában - elkísért a vasúti átjáróig, ahol megtört szívvel és hangos szóval vett búcsút viháncoló paripákon feszengő társaságunktól.

Emelkedő hangulatunkat a híres-hírhedt emelkedő sem lohasztotta, sőt a Flash Across-osok itt is keményen állták a sarat, akarom mondani az aszfaltot. A tetőn aktív légcsere közben elkattintottunk néhány fotót, majd bevetettük magunkat az élvezetek kicsiny tárházába. Jött a vidámpark hullámvasutastul. A kellemes élvezkedés a Fodor tanyánál ért véget, ahol megemlékeztünk a tavalyi pontőr figyelmességéről, miközben levetkőztük gátlásainkat és feleslegessé minősített ruhadarabjainkat. Füves terep, majd egy nyaktörő mutatvány után elengedtük a vezérállásban buzgólkodó Jánost, hadd másszon egy kicsit feleslegesen. Mi lustábbak becsörtettünk a dzsumbujként ismert szakaszra, ahol a terep ezúttal sem kényeztetett. Az első patakgázolás sikerrel teljesült, majd egy farakás tövében ellentmondást nem tűrően balra vettük az irányt. A farakásokhoz elmaradhatatlanul társult az őket összehordó gépek keréknyoma, helyenként felmérhetetlen mélységű pocsolyákkal tarkítva. Azért csak eljutottunk a pápavári aszfaltosra. Innen egy röpke repegetés és máris Királykúton találtuk magunkat. Rövidke legelés és kortyintás után következett az újabb élvezkedés az Odvaskőig tartó murváson. Pár kattintásnyira megálltunk a pados kanyarban, lélektani felkészítés gyanánt pillantást vetni a Kőris-hegy távolban fehérlő púpjára.

Odvaskőnél R0fike ellentmondást nem tűrő határozottsággal balra vette az irányt, jelezvén mászásra vonatkozó halaszthatatlan igényét. Nosza, gyorsan utána eredtünk és együttes erővel nekiveselkedtünk a Rézbükki útnak. Az itt még járatlan “szüzek” óriási elánnal, szerénységem inkább a megfontoltságot szem előtt tartva indult a csúcs meghódítására. Mászás a köbön, félméteres traktornyomokkal, pocsolyákkal nehezített terepen. Mászás fűrészgépes zenei aláfestéssel kombinálva. A madárcsicsergés nem volt fülsiketítő ezen a vidéken. Mászás festői környezetben, hűs lombú fák között. Mászás verőfényes aszfalton, monoton szalagkorlát társaságában. Mászás, mászás, és megint mászás. Hosszas hezitálás után csak felküszködtük magunkat a csúcsig, közelről sasolni a túrógombócra emlékeztető tornyot. Néhány környezetbarát krosszmotoros elhűlve vette tudomásul megjelenésünket, korunkra vonatkozó elismerő megjegyzéseket mellékelve. Mi korántsem szimpatizáltunk velük, de ezt bölcsen elhallgattuk. A kilátót csak Csiga papának volt ereje meghódítani, az alulmaradt társak buzgó imádsága közepette.

Beöltöztünk a száguldáshoz, mert hát azért másztunk fel, hogy szélvész gyorsasággal leereszkedjünk. Az aszfaltoson pikk-pakk lerongyoltunk Kisszépalma,- majd Ménesjáráspuszta irányába. Valahol ezen a környéken kezdett a harci kedv átcsapni az éhezés okozta kínok irányába. Hiába no, eddig sehol nem volt lehetőség egy menetrendszerű sültkolbász járatra. Így azután kopogó szemekkel csörtettünk be a vinyei Pokol csárda udvarába, ahol hamarjában benyeltük a leggyorsabban elérhető marhapergeltet. Kihasználva a vonatindulásra fogható kifogást, innen már nem nagyon akarózott a társulatnak tovább tekerni, de ekkor hátra volt még a névadókon való átkelés feladata.

Nem maradt el a siker, aki már járt itt az tudja, hogy mire gondolok. Így ezúttal sem vállaltam nagy kockázatot, mikor ide tereltem báránykáimat. Szerényen bezsebeltem társaim elismerő megjegyzéseit, mintha nekem köszönhetnék az élményt. Fotógyártás, ökörködés és kellő mennyiségű nyálcsorgatást követően elértük a kedves Porva-Csesznek állomást. Itt újabb képi dokumentálás után végképp letértünk a Gázló eredeti útvonaláról, és Zirc felé vettük az irányt.

Kisebb-nagyobb láncos nehézségek és a helyi hölgykoszorú esztétikai élményei után eljutottunk az apátságáról is híres városba, ahonnan a 82-es úton az emelkedőkön fogyó-, míg a lejtőkön túláradó harci kedvvel csörtettünk vissza Veszprémbe. Itt a társulat egyhangú nemmel szavazott bablötyire vonatkozó korszakalkotó indítványomra. Így beértük a vasúti resti által szolgáltatott szerény fogyasztani valóval. Felmerült még néhány elvetemült buja gondolat a büfés hölgyet illetően, bizonyítva a résztvevők értelmi és érzelmi állapotát, de a szájak jártatásán túl a megvalósítás ezúttal is elmaradt. Sikeresen felmálháztuk magunkat a reggel már megismert szellős bringás vagonba, majd hazazakatolt velünk a vonat. Kelenföldön érzékeny búcsút vettünk egymástól, és a reményeim szerint társaimnak is kellemes emlékekkel teli naptól.

Bocs a hosszúra nyúlt léért, de így is erősen visszafogtam magam. Tanulság: ne együnk mosatlan rajzszöget, és intenzíven készüljünk az éles Gázlóra. Remélem, találkozunk Veletek!