R0fike

Ha Bp.-ről Vértesbe bringával, akkor MÁV és Szárliget.

Istyu papa ötletét követve sikeresen beállítottam a mobiltelefonom ébresztőóráját. (Sikeresen, mert volt már olyan, hogy jó órára, de nem arra a napra állítottam.)

Nagyon nehezemre esett a kelés, kint még korom sötét, Macs is álmosan, ásítozva mászott ki kis kuckójából.

Gondolkodtam, lemondom a túrát, visszafekszem és alszok tovább. A macska ellátása azonban életet rázott belém, meg lusta voltam felhívni Solymi papát, úton van e. Így összekaptam magam, megreggeliztem és átbringáztam a Kelenföldi pályaudvarra.

Az alagútba érve bosszankodtam a sok hontalanon, akik ellepik ezeket a helyeket. különösen bosszantott, hogy az egyiken topiknadrág volt. Hopp, ugyan egy kartondarabon gubbaszt , sisak is van rajta, jéééé, ez meg Solymi papa.

Rövidesen megérkezett Istyu, kicsit még keresgettük, honnan indul a vonat, mire felértünk a peronra, már jött is. Volt rajta packvagon, amire felszállva Solymi összetűzésbe került a kalauznénivel.

A jól fűtött kupéban hamar telt az idő, máris Szárligeten voltunk. Leszállás, bringák átcipelése a felüljárón, ruházat elrendezése és indulás.

Minden szürke, ködös idő, de száraz utak. Vérteskozmáig tartott az első etapp, semmi különös az úton. Istyu kóstolgatta a szép SS gépét, szerénykedett, hogy azt a tempót kell elviselnünk, amit megy, vagy majd mindíg meg kell várjuk. Jól kiszúrtunk vele, mert ő várt ránk, azaz többnyire rám. :-)))

A krinolin -gumik (nem virsli, annál azért vastagabbak voltak) miatt nem merészkedtünk terepre, mindenütt az aszfalcsíkot vettük a kerekek alá.

Vérteskozmáról Köhányáspuszta következett, majd néhány km után balra fordultunk. Nem tudom , mi a neve annak a bányatelepnek, ahová ez az út vezetett, pedig már kocsi vezetésével is jártam erre. Megállapítottuk, hogy lombkorona nélkül, ilyen szürke, borongós, hideg időben is szép ez a táj.

Az említett bányatelepnél megálltunk elemózsiázni, majd úgy döntöttünk, Csákberény felé indulunk. Egy kis mászás után értünk ahhoz az elágazáshoz, ahol tovább fel lehet menni Csókakőre, illetve lemenni Csókakőre. (a hegycsúcsnak is, a helységnek is az a neve).

Itt jól beöltöztünk, egy hosszabb, komoly leejtő következett. Készült néhány fotó is, úgy néztünk ki, mint a sarkvidékre indulók, vagy inkább amatőr bankrablók.

Nagy száguldozás, a maszkból felfelé kiáramló pára teljesen elhomályosította a szemüveget a lasabb részeken, ami kalandosabbá tette az utat.

A kereszteződésben ismét válaszút előtt álltunk, merre tovább. Végül Gánt-Vérteskozma.Szárliget útvonalat választottuk.

Természetesen Gánton megálltunk a Kozmáról ismert étteremben, no nem fánkozni.
Papásan babgulyás, gundelpalacsinta és forralt bor.

Felmelegedve, erőre kapva folytattuk az utat. A fennmaradó km-ek gyorsan fogytak, ebben a Vérteskozma előtti sunyi emelkedő sem nagyon hátráltatott bennünket.

A túrát mindenféle technikai nehézség nélkül teljesítettük, azaz nem egészen, mert a telóm leeresztett, fújni kellett bele. Istyu annyira örült, hogy van nálam telópumpa, azt hittem kell neki is az SS merev villájába levegő.

Szárligeten a csodás minusz 5 csillagos MÁV váróteremben fagyoskodtunk a vonat érkezéséig. Ismét volt packkocsi, meleg, cigifüst, jó hangulat és gyors megérkezés.

A túra vége 85km lett, 800m szinttel!!! 18,1km/h -s átlaggal. Mindez -3 -4 fok hidegben.

A ruházat jól kiállta a próbát, némi finomítással akár -5 -10 fokig be lehet vállalni bringázást, no nem ilyen maratonit, de egy 30-as bármikor mehet.

Aki rászánja magát és meglátogatja a téli Vértest, amit csak ajánlani tudok, készüljön elégséges elemózsiával, itókával, mert ilyenkor alig lehet boltot, vendéglőt találni. A táj viszont megér egy kirándulást ilyenkor is.